A 2009-ben megrendezett, nagy sikerű Fanfiction pályázat után folytatnánk tovább sorozatunkat. Ez alkalommal a három csapat Manga pályázatot hirdet számotokra! Rendkívül sokféleképpen ábrázoltátok történeteitekben karaktereinket, nagy meglepetésünkre, 47 jelentkezőből 36-an be is küldték munkájukat. Rengeteg jó alkotást olvashattunk el, ezzel remek időtöltést biztosítottatok nekünk, azonban, mint ahogy minden versenyen, most is csak egy mű kerülhetett ki győztesen a többi közül. Eme történet alapján szeretnénk Kitsukot (www.cosplay.hu), Tsukikot (www.moonlightmeido.hu) és Kurohonot (www.otakushakai.hu) életre kelteni.

Amint azt már sokan tudjátok, október 10-én megszületett a végeredmény a meghirdetett pályázattal kapcsolatban. Jobbnál-jobb munkákat küldtetek be nekünk, ezáltal rendesen feladva a leckét, hiszen még az eredményhirdetés előtt 3 órával is a közel 10 győztes jelölt közül rostáltunk... sőt az eredményhirdetés időpontja után fél órával is azon tanácskoztunk, vajon ki legyen a győztes.
Nagyon sokféle típusú történetet olvastunk, elég sok irányban elvihettük volna a szálakat, de első sorban most azt a művet kerestük, ami a minimális kikötések mellett amiket megadtunk nektek, a legnagyobb mértékben adja vissza azt, amit eredetileg elképzeltünk a három karakter számára.
A Moonlight Meido csapata is kinn járt az AnimeConon. Több dologból is kivettük a részünket. Pultoztunk, Cosplayeztünk, Con-feráltunk, Zsűriztünk, Fotóztunk... Szóval igazán élménydús és izgalmas három napon vagyunk túl!
A gyűjtés 2009. szeptember 19-től 2010. január 10-ig tart. Ez alatt az idő alatt elhelyezheted a Moonlight Meido Club és Teaházban ajándékcsomagodat, amelyet Királynőink (Budai Zsuzsi – Miss Universe Hungary, Serdült Orsi – Miss World Hungary) január 16-án indulva eljuttatnak majd a világ legszegényebb országainak gyermekeihez.
Lassan három hete estünk neki egy remek csapattal a falfestésnek. De nem ám akármilyen falfestésről van itt szó. Napról napra több és több anime karakter elevenedik meg előttünk, egy óriási nagy japánkert jeleneteiben…








